Szponzorált tartalom
Hatalmas fejlődés korában élünk. Hihetetlen, ha visszanézünk a korábbi évszázadokra és belegondolunk, hogy adott időn belül az akkori emberek élete mennyit változott, le leszünk döbbenve. Persze ekkor is voltak találmányok és új, forradalmi eszközök, mégis, az ember látott egy bizonyos folytonosságot. Most azonban már az is döbbenetes, ha arra gondolunk, hogy húsz évvel ezelőtt miként telefonáltunk, vagy hogyan tartottuk a kapcsolatot az emberekkel.
Az internetnek régen volt egy ilyen naiv csodája. Az emberek azt várták, hogy ez fogja majd elhozni az emberiség új korszakát, ahol minden könnyebben elérhető és az emberek jobban megértik majd egymást. Az előbbi állítás valóra is vált, az utóbbi bukását azonban nap, mint nap tapasztaljuk. Ettől függetlenül nem gondolom azt, hogy a technológiai fejlődés az ördögtől való. Inkább csak arra kell figyelnünk, hogy mire és miként használjuk.
Így éreztem magamat akkor is, mikor vicces esküvői programok után keresgéltem az interneten és rátaláltam a Selfiegép oldalára. Az egyik barátom életében most jött el ez a nagy pillanat és szerettem volna neki egy olyan plusz dolgot adni az esküvőjéhez, amire egész életében emlékezni fog. Nagy szerencsém volt, hogy a vicces esküvői programok kapcsán a Selfiegép oldalát adta ki az első helyen, mivel egy olyan minőségi szolgáltatást biztosítottak, ami nem csak vicces volt, hanem maradandó.
Egy internetes cég minőségét a legjobban az mutatja meg, hogy miként van kitalálva az oldala. Elvégre ez az első dolog, amit a lehetséges ügyfél lát. Bár a kinézet nem minden, én is őszintén olyan oldalak felé tendálok, amiknek egységes a kialakítása. A Selfiegép pedig mestermunka volt a weboldal design terén. Nem volt eltúlozva semmi és mégis, hamar fel tudtuk fogni, hogy mi-merre van, illetve, hogy mit is tud nekünk nyújtani a Selfiegép.
Már a főoldalon elérhető az összes fő információ, aminek nagyon örültem. Nem szeretek túl sok időt tölteni a gép előtt és ha mégis úgy döntök, hogy valami szolgáltatást igénybe akarok venni, akkor a tömörséget és a lényegre térést részesítem előnyben. A Selfiegép ezeket az elvárásaimat mind teljesítette, viszont ez tényleg csak a körítés volt a fő attrakcióhoz.
Ez pedig az oldal nevében is megtalálható Selfiegép volt. A Selfiegép egy olyan berendezés, amellyel egy esküvőn, vagy más nagyobb összejövetelen az emberek magas minőségű képeket tudnak készíteni magukról. Össze sem lehet hasonlítani ezeket az olyan fotókkal, amiket a mobilunkkal készítenénk. Ez annak köszönhető, hogy a Selfiegép kamerája rendkívül magas minőségű.
A minőség mellett azonban könnyen használható is és lehetőségünk van személyre szabni a fotóinkat. Különböző hátterek és filterek állnak rendelkezésünkre, amelyek segítségével tényleg egyedi képet tudunk majd készíteni. Nekem nagyon tetszett ez az aspektus, viszont rögtön arra is gondoltam, hogy a vicces esküvői programok általában több váratlan meglepetéssel is szoktak szolgálni.
A Selfiegép csapatának egyik kirendelt tagja azonban az esemény teljes időtartama alatt ott lesz velünk és segít nekünk, ha bármi probléma jönne elő. Így pedig nem kellett attól tartanom, hogy ez a vicces esküvői program esetleg balul sülne el esetleg. Felhívtam őket az oldalon található telefonszámon és egy kellemes beszélgetés után le is foglaltam a gépet az esküvőre. A vendégek körében nagyon népszerű volt a Selfiegép és mindenki azt kérdezgette, hogy hol találtam rá erre a szolgáltatásra.