Szponzorált tartalom
A matek sosem volt az erősségem, viszont tudtam, hogy ha valamikor saját vállalkozásba szeretnék kezdeni, akkor elengedhetetlen lesz hozzá csakúgy, mint a könyvelési alapismeretek. Egy jó könyvelő mindig kell a céghez, viszont az alapokkal nem árt tisztában lenni.
Hiszen amikor például a nyílt végű lízing maradványérték kerül szóba egy szakmai megbeszélésen, akkor nem árt tudni, hogy mi is az pontosan. Mert a nyílt végű lízing maradványérték nem egy mindennap használatos kifejezés, ezért nekem is utána kellett néznem a jelentésének.
Szerencsére a Flottakezelés honlapján nagyon sok ilyen és ehhez hasonló kérdésemre megkaptam a választ. Mivel szerettünk volna autólízingeléssel élni és új céges autókat szerezni a céghez, ezért a flottakezelés szolgáltatás aktuális lett számunkra. Sokáig nem foglalkoztatott ez a kérdéskör, és nem gondoltam volna, hogy valamikor akkora lesz a cég, hogy a Flottakezelés segítségét kell kérnem. Ugyan nem lesz 100 autó a cégnél, viszont nem is szeretnénk a sok céges autó miatt többletköltséget. A Flottakezelés csapata pont ebben tud segíteni a kisebb vállalkozásoknak.
Az köztudott, hogy a 100+ cég autóval rendelkező vállalkozások részére egyes helyeken jobb konstrukciókat kapnak a vállalkozások. Ilyen hely például egy autószervíz, a biztosító és az autókereskedések. Mindegyik szolgáltatásnak az éri meg jobban, ha minél több cég autót visznek hozzájuk. Hiszen az autószerelőnek sokkal több munkája lesz ezáltal, az autókereskedésben sokkal több autót fognak vásárolni és a biztosítónál több autóra kötnek biztosításokat. Viszont én se szerettem volna kedvezőtlen árajánlatokat kapni, ezért úgy döntöttem, hogy kérek egy árajánlatot a Flottakezelés csapatától.
A weboldalukon egy űrlap kitöltésével ezt nagyon könnyen meg lehet tenni és csak pár kattintásba kerül. Az első lépés mindig az elhatározás, majd ezt követi a cselekvés. Miután megkapod az árajánlatot és elégedett vagy vele, mert úgy ítéled meg, hogy a szolgáltatásuk díja megéri a céged számára, mert sokkal többet fogsz megtakarítani a segítségükkel, akkor meg tudjátok beszélni a részleteket is.
Ha nem szeretnéd elsietni a dolgot és előbb alaposan tájékozódnál a lehetőségeiről, a honlapjukon található blogbejegyzéseket is már elolvastad és még több információra lenne szükséged, akkor az ötrészes levélsorozatukat is érdemes lehet elolvasnod. Ebben nagyon sok hasznos tippet és tanácsot osztanak meg az olvasóikkal. Amennyiben megfoghatod a levelekben található tippeket, akkor nagy valószínűséggel saját magad is fogsz tudni faragni a költségeidet. Hiszen olyan témaköröket érintenek ezekben a levelekben, amik mind a cégautók költségeinek a csökkentését szolgálja. Ilyen például az, hogy hogyan tudsz rejtett költségek és kis problémák nélkül autót választani illetve vásárolni, illetve egy módszert is, amivel kiszámolhatod, meddig éri meg egy cégautót ha vállalkozásnál tartani, és azt is, hogy miként tudsz spórolni az autógumikon.
Amennyiben kíváncsi vagy ezekre és szívesen olvasnál még ezeken kívül is hasznos tartalmakat, ekkor mindenképp kérd az öt részes levélsorozatot.
Ha számodra is fontos a vállalkozásod pénzügyi helyzete és nem szeretném mindent egyedül megoldani, hanem inkább profikra bíznád a feladatot, akkor a Flottakezelés csapatát bátran felkérheted erre a feladatra. Nagyon jól tudják képviselni a cég érdekeit, úgyhogy nem kell attól sem tartanod, hogy esetleg nem a legjobb árajánlatot fogják kiharcolni neked.
A Flottakezelés célja a vállalkozások segítése, ezért mindenképp érdemes lehet velük felvenni a kapcsolatot, ha egyedül nem boldogulsz a céges autókkal.