Egy tuti info neked!

Szponzorált tartalom

ügyvédi iroda budapest

ügyvédi iroda budapest

Az utóbbi évek gazdasági válságának, az inflációnak, a megemelkedett fenntartási költségeknek köszönhetően a cég, ahol dolgoztam, egyik napról a másikra bejelentette, hogy létszámleépítést tervez, embereket küld el a cégtől, és én is a leépítendő létszám között szerepelek. Hidegzuhanyként ért a hír és annak felismerése, hogy most el fog telni jó néhány hónap, mire az állásportálokat bújva, esetleg az állami állásközvetítésre bejelentkezve újra munkába tudok majd állni. Első döbbenetemből felocsúdva azonnal arra gondoltam, hogy szükségem lenne egy jogász tanácsára az ilyen eseteket illetően. Miután tüzetesen átolvastam az aláírt munkaszerződésemet, beírtam a keresőbe, hogy ügyvédi iroda budapest. Így kezdtem el keresést, majd szűkítettem az oldalak szimpatikussága alapján. Találtam ilyen-olyan ügyvédi irodát, különféle profillal, de végül a széles szakterületet lefedő Tatár Borisz Ügyvédi Irodán akadt meg a szemem.

Egyszerű, érthető kommunikációjuk mellett az fogott meg bennük, hogy a bemutatkozásuk hozzáértést és teljes ügyfélközpontú hozzáállást sejtetett. Szakterületeik között szerepelt többek között a cégeljárás, az ingatlanjog, a családjog, a peres képviselet és a munkajog is, így felvettem velük a kapcsolatot a megadott elérhetőségen. Hamarosan visszahívtak. Elmeséltem a helyzetet, az ügyvéd kérdéseire válaszolva felvázoltam, hogy mettől meddig álltam a cég alkalmazásában, milyen módon voltam bejelentve, mennyi a havi bérem, vannak-e béren kívüli juttatásaim, majd megbeszéltünk egy személyes találkozót, ahol részletesebben át tudtuk beszélni a tényeket. A találkozó keretén belül kitértünk a lehetőségekre. Nem szépítettek, tényszerűen közölték a lehetséges kimeneteket, rám bízva a választás lehetőségét, és a döntést. Nem akartak sem lebeszélni valamiről, sem rábeszélni valamire. Végig az volt az érzésem, hogy én vagyok a középpontban, és ha úgy döntök, hogy mégsem állok bele a munkaadó cégemmel szembeni érdekérvényesítési folyamatba, akkor az csakis az én döntésem lesz.

A részletes tájékoztatást követően végül úgy döntöttem, hogy felveszem a kesztyűt, és ha már ilyen szerencsétlen helyzetbe kerültem, akkor megpróbálom belőle kihozni a lehető legtöbbet. Aláírtam a megbízási szerződést, és az ügyvédek alaposan belevetették magukat a kérdéskörbe, utánanéztek minden apró kiskapunak, lehetőségnek, amivel vagy megtarthatnám az állásomat, vagy annak elvesztése esetén profitálhatnék belőle. Végül a munkaszerződés egy apróbetűs részére hivatkozva maradhattam az állásomban, legalábbis addig, amíg nem találtam meg a következő munkahelyemet. Ennek köszönhetően nem váltam hónapokra munkanélkülivé, és nem kellett a szerény tartalékaimból fenntartani magam.

Ezt követően már más ügyben is igénybe vettem az ügyvédi iroda budapest kereséssel fellelt iroda szolgáltatását. Például, amikor a munkám megszűnését követően egy olyan új álláshelyre pályáztam, amelyet adószámmal rendelkező, számlaképes magánvállalkozóként tudtam csak megkezdeni. Segítettek a cég elindításában, abban, hogy minden jogszerűen történjen. Majd amikor a tulajdonomban lévő ingatlant szerettem volna lecserélni egy nagyobbra, akkor szintén a segítségemre voltak benne. Intézték az adásvételi szerződés megírását, az aláíráskor annak értelmezését. Nem csalódtam még egyetlen alkalommal sem bennük.

Vidékiek is bátran igénybe vehetik az iroda szolgáltatását, mert a digitalizáció korában ez már nem jelenthet akadályt. A megadott elérhetőségeken való bejelentkezés után felveszik velünk a kapcsolatot, és szükség esetén elutaznak a megadott vidéki helyszínre, hogy ott folytassák tovább a megkezdett tárgyalásokat az üggyel kapcsolatban, majd ha mindent megfelelőnek találnak – az ügyvéd és az ügyfél is -, akkor aláírják a megbízási szerződést. Ezután az ügyvéd visszautazik a budapesti irodába és továbbra is tartják a kapcsolatot telefonon és e-mailben. Az információ áramlásának nincs akadálya, és a távolság sem szabhat utat a jog érvényesítésének.